anne élete :)

amikor elhagytál, azt hittem nincs ennél rosszabb érzés. az emlékekbe temetkeztem,és nem mozdultam ki a szobámból, az párnáim voltak a legjobb barátaim, és az arcom sebessé vált a könnyek zuhatagától. ennél rosszabb már úgysem lehet.. és azon a napsütéses délutánon,amikor vásárlással próbáltam elterelni a figyelmem rólad, persze mindenről te jutottál eszembe. a fagyis néniről,akivel mindig megvitattátok az időjárást, a bevásárlókocsiról ,beugrott,hogy mennyit toltuk egymást ,mert veled a legegyszerűbb pillanatok is tökéletessé váltak. és ahogy éppen több tucat bevásárlótáskával baktattam, a kedvenc szűk utcánkban,odanéztem a kedvenc padunkra ,ahol mindig ültünk,ahonnan ráláttunk a Tiszára,és a kacsáinkra,akiket már el is neveztünk.
és a padon.. ott voltál.. de nem egyedül. a karjaidban egy gyönyörű lánnyal, és meghallottam az őszinte kacajod,ami annyira hiányzott már,de ez a nevetés most hatalmas lyukat karistolt a szívembe. a lány ezután beletúrt a hajadba és egy hatalmas puszit adott a szádra. csak én túrhattam a hajadba, csak az enyém volt a tökéletes szád.. a táskák kiestek a kezemből, a megvásárolt ruhák pedig a földre hullottak, persze mindez hatalmas zajjal, az ifjúpár pedig hátranézett, a lány felugrott ,hogy segítsen ,én persze ellenkeztem, gyorsan összedobáltam a táskába a cuccokat,de végig lefelé néztem,nem mertem bele nézni a szemükbe. egyrészt,ha megláttam volna Őt újra életnagyságban, helyben meghaltam volna. másrészt a torkomban már egy hatalmas gombóc növekedett, a könnyeim elő akartak ismét buggyani, ezért felkaptam a táskáim és megfordultam, és szaladtam szaladtam,nem tudtam merre. csak innen el. a lánynak hallottam még értetlenségét, a viselkedésemen. nem érdekelt már semmi, csak futottam ki a világból. minél messzebb,minél távolabb a fájdalomtól, nem akartam mást ,csak kitépni őt a szívemből,kitépni ezt a hatalmas fájdalmat és ezt a hatalmas tátongó űrt...