Lehetséges ,hogy örökre fogok kötődni hozzád.
Hozzád, te barom.
Hiszen te voltál az első.
Az első ,akinek odaadtam a lelkem. És el is vetted, magaddal vitted.
Lehetséges ,hogy szerettél?
Azt mondtad rengetegszer.
Akkor ,hogy tehetted ezt velem?
Már több ,mint egy éve.
Azon a bizonyos napon (egy hete)rápillantottam a naptárra és megderemedtem ,hogy már egy kerek éve történt.
Kerek egy éve, azon a napsütötte,ám hűvös délutánon.
Amikor azt hittem meg fogsz ijedni attól ,ha szakítással fenyegetlek,vagyválasztással közte és közöttem.
Utána pedig hirtelen rá kellett eszmélnem ,hogy te már el is fogadtad, és egyből rohantál is hozzá.
Én pedig félholtra sírtam magam,nem ettem és ittam ,és fél évig özvegyként gyászoltalak , mit sem törődve a saját méltóságommal.
Hogyan is tehettem volna mást ,hiszen igazából szerettelek.
És ha valaki tényleg szerelmes ,nem tehet mást.
Csak akkor én nagyon át lettem verve, hiszen te nagyon nem szerettél ,akkor..
Sosem szerethettél igazán.
De most szeretnek engem igazán..
Mindenért kárpótolnak,amit te okoztál!
Ó, akkor mégis miért nem telik el nap még mindig úgy,hogy ne jutnál eszembe?_
Miért villannak fel még emlékképeink?
Már nem szerethetlek,hiszen már nem is létezel.
Megváltoztál,az ember akit szerettem meghalt.
A halott férjem, az első szerelmem siratom csak.
El fog múlni . . .
