Nyár van, szabadság, a szülinapom illata a levegőben, barátok, család, szerelem. Vizsgaidőszak letudva, látszólag a legboldogabb élet. Valóban szenvedek, nagyon..
Bizonytalan vagyok a jövőmmel kapcsolatban , fájni fog a szeptember ,tudom.
Hiába vannak barátaim, már nem érzem azt a támaszt,köteléket ,amit kellene.
Szerelem.. Szeretem,tudom. De már nem olyan, furcsa ő is. Bennem meg még mindig él az a tapló.. És hiányolom. Pedig most már neki is van valakije. Egy buta ribi, oké csinos, meg kacsaszája van, és kihívó, de nekem azt hazudtad kedves,hogy te az eszes lányokat szereted, és nem a felszínes libákat, oh te, már nem is létezel?
Kikapcsolnám az elmém. A túlagyalást, a negatív hozzáállást.
És élnék a látszatban.
A látszatban ,miszerint minden csodás.
Miszerint boldog vagyok, és nincs szorongásom, depresszióm, miszerint tudok aludni éjjel és nem törnek rám pánikrohamok.
Semmi nem öl meg annyira ,mint a saját elméd
2016.06.27. 10:53 | ~anne | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr708847294
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
