hatszáz harminc napon át,együtt lélegeztünk, együtt mosolyogtunk és sírtunk. szerettük egymás hibáit, zsörtölődtünk egymás szépségein. aztán derült égből villámcsapás,egy-két összeveszés, és itt fekszem egyedül.
nagyon hideg van és sötét. fázom és félek egyedül. de te már nem jössz, nem mentesz meg, nem szeretsz, nem kérdezed,hogy mi a baj. soha többé nem ölelsz meg és nyomsz egy puszit a homlokomra.
szépen itt hagytál a szarban.
menjél a ribancodhoz.
csak gratulálni tudok,ha elhagyod a törődést,a szeretet,a biztonságot némi szenvedélyért és újdonságért.
én vagyok a vesztes.
nem tudom feldolgozni.
üres a jövőm nélküled, azt mondtad én leszek a feleséged. sok vidám gyerekünk és kertes házunk.
énekeltél nekem szerelmes dalokat.
imádtam a családod,és az enyém is téged.
nem tudom feldolgozni.
bezárkózom a szobámba,napok óta nem eszek, 0-24ben sírok, mindenről te jutsz eszembe.
kurvára egyedül maradtam. kurvára itt hagytál
2015.03.20. 20:01 | ~anne | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr304892103
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
