egy adag szerencsétlenség,vagyis én.

haragszol,hogy nem voltam ott.
megígértem ,hogy elmegyek a meccsedre,igen. de itt már nem csak erről van szó.
egyedül nem szerettem volna menni ,mert nem ismerem azt a helyet, vagyis az a baj ,hogy az ott lévő embereket meg túlságosan is.
utálom az idióta lányosztálytársaid, hogy mindegyik odaáig van érted,és minden alkalmat kihasználnak,hogy flörtölhessenek veled valahogy.
utálom a nagy szerelmed, aki szintén ott lett volna, utálom már a lány gondolatát is ,mert tudom ,hogy neked mindig ő marad az első számú,mert ő volt az első, a legjobb a legfontosabb. és annyira fáj,hogy engem már nem tudsz annyira szeretni mint őt.
nagyon fáj,hogy én hiába szeretlek minden porcikámmal,hiába követek el mindent,úgy tűnik semmi sem elég.
kevés vagyok neked, kevés vagyok hozzád. üres,unalmas,gusztustalan.
nem is értem ,hogy képzeltem az egészet, én olyan kicsi és szerencsétlen és méltatlan vagyok egy olyan emberhez mint te.
és nem akartam ezzel megint ott szembesülni. hogy ott van a nagy rajongói táborod, akiket én mind egytől egyig utálok. és nem akartam ott állni idétlenül. nem akartalak égetni, sajnálom ,hogy ilyen vagyok.
talán igaza volt mindenkinek, neked nem én kellek. én hiába szeretnélek ennyire,ez édes kevés.

https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr255572103

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.