üres,szomorú,kinzó fájdalmak.
nehéz leírni, és sokszor próbálkoztam vele ,hogy milyen ,de képtelenség ezt szavakba önteni. megoldani pedig még nehezebb. valami olyasmiről lehet szó,mint amikor a moziban, a hatalmas happy endet bámulod, aztán felkapcsolódnak a fények, mögötted ugyanazok a zsörtölődő emberek, ugyanazok a hitvány alakok.
valami olyasmi ,mint amikor, a becsületesen megírt , jól felkészült dolgozatod hármas, míg akik végigcsalták az egészet, azoknak ötös. és nem hogy valaki észre venné törekvéseidet, hanem a sárba is tipornak.
vagy hasonló ahhoz ,amikor beiratkozol egy sportra, az önbizalomhiányos mivoltoddal és túlsúlyoddal. és nem veszik észre a küzdelmed, csak nevetség tárgyává válsz, és az örök vesztessé.
valami olyasmi,amikor egy romantikus regény végén , az igaz szerelmi történetet olvasván könnycsepp gördül ki a szemedből. és belegondolsz ,hogy mennyire nem így vannak ezek a dolgok. hogy aki kellene annak nem kellesz ,akinek kellesz az meg mégsem úgy működik. és akkor inkább hagyjuk is az egészet. de azért mégsem,mert egyedül még rosszabb..
csalódások, mindenhol. körbe vesz minket a hazug ,mű boldognak kreált világ, és fáj szembenézni azzal ,hogy ez mind csak illúzió. a valóság szürke,hideg,és fáj. mindig..
üres fájdalom. rideg valóság.
2014.05.04. 17:06 | ~anne | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr956117825
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
