Régen írtam. Szörnyű vagyok,úszom a boldogságban hetekig és egy napló bejegyzést sem ejtek..
Tudjátok minden a legnagyobb rendben, ő szeret ,én szeretem. Egymásért élünk, számolom a perceket vissza ,hogy újra láthassam.
A legszebb időszakom vele :) Csak ahogy elbúcsúzunk már abban a pillanatban felemészt a hiánya..
Nem kételkedtem semmiben egészen a mai napig.
Fel kellett nyílnia a szememnek..
Én ott vagyok neki és ennyi. Neki nem vagyok több,csak jó,hogy vagyok,de azért én vagyok,mert én maradtam.
Érdemelhetne jobbat is, tudja is,de ez most így van, ki tudja miért.
Én meg úgy szerettem,mint még soha senkit.
Az egész szívem érte dobog.. Nem tudom mit kellene tennem.
Ha belegondolok az életembe nélküle,már akkor is sírógörcs fog el,de lehet az lenne a számára a legjobb...
És hogy én túl fogom-e élni?
Majd kiderül,de ha meghalok érte meghalnék.
Ha ő ettől lesz boldog, én megadom neki.
Édes Istenem... hogyan hihettem el ,hogy ez a valóság?
Sajnos ma felébredtem és rájöttem,hogy ez csak részemről igaz, az álom szertefoszlott...
:(
2013.12.02. 20:54 | ~anne | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr755671972
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
