'-Te sem vagy már a régi..
-Ezt hogy érted?
-Nem vagy már annyira bolond. Megkomolyodtál, éretten viselkedsz és megfontoltan beszélsz a dolgokról. Azt hiszem felnőttél.'
Én nem akarom ezt. De igaza volt annak a régi barátomnak, akit ezer éve nem láttam.. Ha csak az egy évvel ezelőtti énemhez hasonlítom magam. Rengeteg különbséget látok. És hiányzik is a régi önfeledt énem. De muszáj komolyabban venni az egész életet, itt a nyakamon a felvételi, az érettségi, ami kőkemény tanulást igényel,ha szeretném is ,hogy legyen belőlem valaki. És hatalmas felelősség nyomja a vállunk. Ezt máshogy nem tudjuk megoldani, csak így.
Persze hogy hiányoznak. A rengeteg átbulizott éjszaka, a hirtelen szökéseink, a lázadozások,amikor a folyóba ugrunk, utána pedig vizesen szaladunk végig a városon, és idegenekkel beszélgetünk. És széttörjük a több tízezres különleges vodkájukat. Amikor szaladunk a rendőrök elől, és fittyet hányunk mindenre. Amikor az utolsó forintjainkat összekaparjuk és elszórjuk rozéra. A vörösboros csókokra, a folyó friss illatára, a harmatos reggelekre a legkülönbözőbb helyeken. És a véget nem érő, őszinte kacagásokra, ami olyan mértékben és olyan rohamszerűen kapott el minket ,hogy összerogytunk.
Azt hiszem ezek nem vesznek el, minden egyes emlék itt él bennem. És néha napján előveszem őket, és nagyokat kacagok,olyan jóízűen,mint akkor. És azt hiszem egy kósza hétvégén, még megismétlődnek ezek a dolgok, de már soha nem lesz olyan intenzitású,és annyira jó. Az a része a történetnek már elmúlt.
