nem is nevezném már szerelemnek.
csak egy itt maradt ,megkopott lángról beszélnék, ami soha nem fog beteljesülni,és ettől olyan hatalmas, ettől olyan fájdalmas és kínzó ,még ennyi idő után is.
na meg arról,hogy ,akármikor, végső elhatározásra jutok vele kapcsolatban, megjelenik, feltűnik,vagy akárcsak a haverjai akik emlékeztetnek rá.
és akkor jön egy röpke gondolat, és beszéltek, és azt hiszed minden rendben,újra jön az a ,semmihez sem hasonlítható, óriási felemelő boldogság, és amilyen gyorsan jött ,annyira gyorsan elszáll. hiszen hamar be kell látnod,hogy Ő csupán csak játszik veled, és ugyanúgy fáj ez, sőt egyre kínzóbban, és egyre reménytelenebb helyzetekbe sodorva.
egész életemen át kísért árnyékként. és rányomja a bélyeget ,minden lépésemre. nélküle csak egy sötét mennyország minden? tényleg minden lélegzetvételben ott van a mardosó hiánya.
néha intenzívebben,néha csak egész gyengén,de tényleg örökké itt lesz velem, és ez ellen már nem lehet mit tenni..
reménytelen , örök szerelem?
2014.05.04. 17:18 | ~anne | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anneelete.blog.hu/api/trackback/id/tr446117838
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
